A Toshiba nemrégiben egy újságíróknak és üzleti partnereknek szóló zárt körű fogadáson mutatta be a 3D TV talán eddigi legnagyobb áttörését: a szemüveg nélkül is nézhető háromdimenziós televíziót.
Bár a bemutatott LCD panel LED-es háttérvilágítású és képes a 4K, azaz 4096×2160 pixeles felbontás megjelenítésére, illetve lehetővé teszi a 2D-3D konverziót, még nem szaladhatunk a boltba megvásárolni. A sorozatgyártás még várat magára, de a szemüveg nélkül nézhető 3D TV akkor is hatalmas áttörés, ha a technológia egyelőre még nem is a legkifinomultabb. Sőt, a fentieken kívül nem is lehet sokat tudni róla.
Tovább szűkíti a felhasználhatóságát, hogy ún. multi-parallaxis képekkel állítják elő a térhatást, ami miatt mindössze három nézőpontból produkál élvezhető képet. A képminőség elmarad a jelenlegi szemüveges technológiákétól - dehát nem is azt vártuk, hogy az első fecske meghozza a nyarat.
A technológia fejlesztésre szorul - de lehetséges, hogy már az év második felében őjra hírt tudunk majd adni a Toshiba szemüveg nélkül is nézhető háromdimenziós televíziójáról, amely végre a polcokra is felkerülhet.
|
     
|
Érdemes-e ma 3D TV -be fektetni. A Telecoms and Media piackutató cég előrejelzése szerint nem. Az idén szerintük több százezer olyan tévé kerülhet a háztartásokba, amely képes a 3D vételre - ezzel együtt a kihasználhatóságukat végletekig behatárolja a 3D tartalom hiánya.
|
|
Bővebben...
|
     
|
Vajon káros lehet-e az egészségre az új 3D TV technológia? Van, aki szerint igen.
A Samsung volt az első gyártó, aki felhívta figyelmet arra, hogy bizonyos kritériumok teljesíülése nélkül a 3D TV
hányingert, fejfájást, sőt akár epilepsziás rohamot is okozhat. De nem javasolt a háromdimenziós tévé nézése
például terhes nők, kisgyermekek alvászavarral küszködők, epilepsziások, idősek és alkoholos befolyás alatt álló
személyek számára. Pontosabban számolni kell esetleges "mellékhatásokkal".
|
|
Bővebben...
|
     
|
A UPC élesben sugárzott 3D TV adást egy kísérleti alhálózaton. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egyetlen gombnyomáson múlik, hogy a digitális TV - előfizetéssel rendelkező háztartásokban elinduljon a 3D műsorszórás.
A UPC egy sajtótájékoztató erejéig megmutatta a jobbik oldalát. A sajtó munkatársai számára a hétköznapi digitális műsorszórás elvén működő tesztcsatornán sugárzott egy 10 perces 3D tesztadást. Ehhez persze szükséges volt, hogy kellően hamar reagáljanak: már tavaly elkezdték a széles sávú kapcsolat további kiszélesítését. 120mb/sec-mal képesek sugározni, ami azért már elég kell, hogy legyen. Hozzátesszük a hagyományos HD is csak meglehetősen jó sávszéllel képes működni, de a 3D TV csak ennek a + harminc százalékáért hajlandó megmozdulni. De a UPC megoldotta.
|
|
Bővebben...
|
     
|
Az egész világ csodájára járhat az Antenna Hungária Zrt. és az iPONT Kft. a napokban végrehajtott 3D TV - tesztjének: háromdimenziós videotartalmat vittek át hagyomásnyos földfelszíni digitális TV-rendszeren, amelyet autosztereoszkópiával, azaz speciális 3D szemüveg nélkül nézhető készüléken jelenítettek meg.
A DVB-T hálózatokat üzemeltető Antenna Hungária és az autosztereoszkóp, 3D szemüveg felvétele nélkül nézhető 3 dimenziós LCD-képernyők szoftverét fejlesztő iPONT közös tesztet végzett, amely világraszóló sikerrel zárult.
|
|
Bővebben...
|
     
|
|
A 3D Tv gyökerei egészen 1844-ig nyúlnak vissza. A skót feltaláló és író, David Brewster ekkor mutatta be a Sztereoszkópot, egy berendezést, amely először volt alkalmas háromdimenziós fényképek készítésére. Ezt később Louis Jules Duboscq továbbfejlesztette, az ő révén mutathatták be 1851-ben a Viktória királnyőről készült híres képet. 1855-ben találták fel a Kinematoszkópot, amely a sztereó filmfelvételre volt képes. 1915-ben gyártották az első anaglyph filmet és 1922-ben mutattak be először 3d mozifilmet. John Logie Baird 1928-ban elkészítette az első sztereoszkóp TV-t, 1935-ben pedig már az első 3D színes film is napvilágot látott.
|
|
Bővebben...
|
     
|
Az Avatar című 3D film elképesztő sikere egy hatalmas, az egész világot megrázó robbanás előszele lehet. A 2010-es Consumer Electronis Show-n bemutatták az új évezred talán eddigi legfontosabb találmányát: a 3D (három dimenziós) TV -t.
|
|
Bővebben...
|
      |
|
Az elektronikai cikkek piacát vizsgáló iSuppli közreadott egy értékelést, amely szerint 78 millió 3D - képes TV eladását prognosztizálják 2015-ig. " A háromdimenziós televíziók piaca jelenleg inkább a bejelentésektől hangos, mint az eladásoktól" -írja Riddhi Patel az értékeléssel kapcsolatos jegyzetében."Bárhogy is van, a 2010 januárjában tartott Consumer Electronics Show körül elhangzó ígéretek és kommünikék kapcsán kijelenthetjük: a 3D TV realitássá vált."
|
|
Bővebben...
|
     
|
Az Avatar világraszóló sikeres és a több hetes uralkodása után sok stúdió tervezi új 3D - filmek piacra dobását. Lehetnek ezek a 3D DVD - k olyan sikeresek, mint a mozikban látható 3D verzió?
|
|
Bővebben...
|
      |
|
|
|
|